Szerző: Citrom | 2009/09/10

G.E.C.I – kezdetek

A következő történet teljes egészében a Naczivadasz.com -ról lett lenyúlva. Úgyhogy, ha elolvassátok azonnal kattoljatok az oldalukra ;D (amit enyhén többen olvasnak, mint a citromot)

Pár évvel ezelőtt, 1944-ben történt.
Még fiatal cigányként, mint a Germán Ellenes Cigány Intézet (G.E.C.I.) őrmestere dobtak le minket az ellenséges vonalak mögé Normandiába. Talán mondanom sem kell, picit sem rettegtem. A sok évnyi bodza- és felsővezeték gyűjtéstől megerősödött és kigyúrt testem – gondoltam – kibír mindent amit a náczik ellenem bevethetnek.

Egységünk jelképe

Ejtőernyővel közelítettük meg a területet, azonban az enyém (rendkívüli izomtömegem miatt) nem nyílt ki. Szabadesésemnek egy ház vetett véget, ami az utamba kerülve romként dőlt össze. Mikor társaim felsegítettek a romok közül, megdöbbenve látták, hogy egy karcolás sem volt rajtam. Egyesek elkezdtek sugdolózni: a prófécia valóra vált, eljött Ő…

Nem volt időnk a beszélgetésre, nem is tudtam volna külösebben, mert intelligenciám nem haladja meg egy átlagos majomét – tovább indultunk. Utunkat elbontott vasúti sínek, és kifosztott tanyák jelezték. Pedig csak 2km-ert tettünk meg. Ekkor egyik felderítésre előre tolt tizedesem jelezte: német bunkerek vannak előttünk. Elszántam hát magam és elkészítettem a haditervet. Zárojelben a ténylegesen elhangzott, le nem fordított mondatok.

– Te és te ott! Igen, te azzal a fuksszal! Ti előre szaladtok és elterelitek a figyelmüket, amíg Gazsi tizedes és az osztag maradéka kilopja a fegyverükből a lőszert!
(Tegeci shukár bazdmeg húzzá faszomba dicsak! Széjjebaszlak h’ nem mész! Gáré skúlókat meg hozzátok ide baszomanyátok!)

A Rajkommandó elindult és talán mondanom sem kell a terv tökéletesen működött. Mire az éj leple alatt lopakodó cigányokat észrevették volna a fritzek, már rég nem volt lőszerük. Ekkor jött el az én időm! Földet rengető léptekkel odamentem egyikőjükhöz és megkérdeztem:

– Hol van?
(Beszész!)

– Was? – felelte rémülten.

– Vas most nem kell, de a telefonod és az órád addide!
(Kurvaanyádbasszájba rohadt fehér!)

Tőle nem tudunk meg semmit – gondoltam, és kettétéptem.

Szerencsénkre volt térképünk. Szerencsétlenségünkre az egyetlen ismerősünk aki olvasni tudta volna, éppen szigorítottban ült súlyos testi sértésért. Így hát a szimatom után mentünk. Elég büdösek voltunk, de a nácziakat így is kilométerekről kiszagoltam.

Egy bokorban meghúzódva figyeltük a lövészárkok és a géppuskafészkek véget nem érő rendszerét. Embereimnek elmondtam a tervem ami egyezett az előzőekben már használttal, azzal a különbséggel, hogy én is kiszaladtam elterelni a figyelmet.

– Háromig számolok, azután mindenki teszi a dolgát!
(Takarodtok előre!)

-Egy… őőhm… hm… ELŐRE!
(Győzikéért!)

Szaladtam ahogy csak bírtam. A Baszdhátra bisztró zenegépe előtt edzett lábam már fájt, de még szaladtam. Amint körülnéztem láttam, hogy a bal szárnyat halomra lőtték, a jobb szárny túlélői pedig szájtátva merednek rám. Először nem tudtam mit néznek, majd éreztem: valami csiklandozza a mellkasom. A német lövedékek a retkes bőrömről lepattogva erőtlenül hullottak a földre… Ezt meglátva hatalmasat ordítottam és a németek közé vetettem magam az egyik lövészárokban. Amint meglátták kigyúrt és fukszos felsőtestem sírni kezdtek. Volt aki be is fosott. Ez tetszett.

A német kisgárdisták hullottak kezemtől, egész tisztességes kis vérfürdőt rendeztem. Az aranyat és bajtársaimat összegyűjtöttem a csata után. Hárman maradtunk, mert az Antóniónak eltört a D&G szemüvege, ezért visszafordult.

A horizonton megpillantottam amit már kerestünk. A németnáczi bunkert, ahol rejtegetik. Közeledvén célunkhoz heves ellánállásba ütköztünk. Jocóka elesett – a saját krokodilbőr hegyesorrú cipőjében. Már nem tudtam rajta segíteni és mire feleszméltem, a kis Dzsepettóra is rávetette magát két tucat nárczista futballhuligán. Őrült dühömtől vakon tépkedtem szét az ellenséges katonákat, miközben egy könnycsepp gördült le arcomon. A következő másodpercben már éreztem is a fájdalmat – eltalált egy repesz, a könny biztos lemosta a koszt a kurvaéletbe! – gondoltam.
Mikor végre utat törtem a bunkerig, meg kellett hogy torpanjak. Egy Királytigris csövével néztem farkasszemet. Márpedig aki az én szemembe belenéz, az nem éli túl.

– Elpusztítlak, bosszút állok testvéreimért és a kis Lakatos Gáspárkáért!
(Ó geci, mennyi fém!)

Csomót kötöttem a tank csövére, majd besétáltam a bunker sötétjébe. Hosszú botorkálás és egy kis nyerőgépezés után egy hatalmas kör alakú csarnokba jutottam. A halványan befelé derengő fény megvilágította a terem közepén elhelyezett ereklyét – Kolompár Dzsúlió arany karperecét, amit…

– … amit az indiai kiüzetés alatt viselt. – szólt mögülem egy remegő hang – Tudta, hogy ez a karperec hány árja katonánk életét segédkezett kiontani? A világtörténelem összes katasztrófája összeköthető ezzel a kis bizsu vacakkal. Amikor egy roma hordja, dupla családi pótlékot és négyszeres munkanélküli segélyt kap. Mivel a cigányok mind buták, primitívek és kapzsik, tudja mit jelent ez… Kedves Szebasztián. – a nevemen nevezett – Megnyílnak a pokol kapui, majd elővágtat az apokalipszis négy lovasa – nem hagyhatom hogy rossz kézbe kerüljön. – mondta az alacsony, gizda, ámde kissé ismerős figura a sötétből. Ahogy előrébb lépett a fényre, már tudtam!

– Azanyád, láttalak a HírTV-n, tudom ki vagy! Te vagy a Zorbán Viktor!
(Baszlakmeg, van telefonod?)

Ekkor kb. 30, de inkább 40 Nissan Navarás medált viselő katona vett körbe, egyikük egy álláshírdetést nyomott az arcomba, amitől rögtön elájultam.

(Folyt. köv)
(Dicsak, more!)

Naczivadasz.com

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategória

%d blogger ezt kedveli: